Zeneipari Újrahasznosító

Lou Reed 1972-ben vette fel a dalt, aminek egyik érdekessége hogy David Bowie volt a producere.
A dal nem volt sikeresebb, mint bármelyik másik a Transformer albumon, hacsak azért nem, mert a hallgatóság egy része ma is meg van győződve arról, hogy a szerzemény Reed heroinfüggőségéről szól, illetve hogy a dal tulajdonképpen óda a herionhoz. És pont emiatt szerepelt a dal az 1996-ban készült Trainspotting című film betétdalaként, ami 24 évvel a dal születése után már chartokon is mérhető sikert hozott ...de még mindig nem volt elég a Billboard első helyéhez.


Ezt a pozíciót egy évvel később egy jótékonysági céllal összehozott UK Allstars felvétellel érte el, olyan világsztárok közreműködésével, mint Bono, Bowie, Elton John és Tom Jones.

A '96-os és '97-es sikerekhez véleményem szerint azért nagyban hozzájárult a Duran Duran 1995-ben készített és kiadott coverje, ami a Perfect Day történetében először jelent meg a listákon. Legjobb helyezése a UK Billboard 28. helye volt.

Bár a Bananarama coverje is elérte az első helyet a Billboard Hot 100 listán, a post inkább Veres Mariska emlékére született.

A dalt 1969-ben írta a holland Shocking Blue formáció alapítója, Robbie van Leeuwen. És bár hollandia bőven nem volt a világ zenei középpontja, a dal az USA-ban és 5 Európai országban került a listák élére és fél év sem kellett hozzá, hogy az eladások elérjék az 1 millió példányt.
Veres Mariska telt és erős hangjába beleszeretett a világ és a Shocking Blue a hetvenes évek elején az egyik legkeresettebb banda lett. Aztán 1974-ben az együttes feloszlott és Mariska a jazz felé fordult, aztán néhány hakni fellépést leszámítva maradt is a műfajban 2006-os haláláig.



És akkor ott a kérdés, hogy Mariska magyar volt-e?
A neve alapján így tudja egész Magyarország, de az igazság az, hogy Hollandiában született egy magyar származású cigányzenész apa és egy német születésű anya házasságából. Az anyának egyébként orosz és francia szülei voltak, így azt gondolom, hogy fél európa teljes joggal állíthatja, hogy Veres Mariska az "övék".

Na nézzük azt a Bananarama verziót, 1986-ból.

Hogy PC legyek, a lányok közül talán csak Siobhan Fahey-nak nem volt feladat énekelni (később kivált és megalapította Shakespeares Sister-t)
Ez a három lány a dal hivatalos '86-os megjelentetése előtt 7 évvel már állandó koncertelemként adta elő a Venust. Érezték a sikert, de az akkori producereik nem hittek benne ...meg még sok másban sem. Aminek eredménye az lett, hogy a Bananarama 6 év után kidobta őket és bejelentkeztek a Stock Aitken Waterman szuper-producer trióhoz (Rick Astley, Kyle Minogue, Dead or Alive, stb.) A S.A.W. okosan azzal kezdte a beszélgetést, hogy megkérdezték a lányokat arról, mit is szeretnének énekelni és kiadni.
Természetesen a Venust, mi mást? Hiszen már megalakulásuk óta szerették volna felénekelni.
A S.A.W. pedig azt mondta, hogy "lányok, ez kva jó ötlet" és a Venus lett az első közös munkájuk, illetve az első közös #1 daluk.

A cover 7 országban lett listavezető és még 14 országban top 10. Dömperek hordták a pénzt a Bananaramanak is és a S.A.W.-nak is, akik a '80-as évek legnagyobbat kaszáló producerei voltak.
...pedig a lányok hangja és a cover zenei minősége meg sem közelítette Veres Mariska és a Shocking Blue eredetijét. De hát c'est la vie.

(Érdemes odafigyelni a Bananarama verzió alapjára, főleg a dobszekvenciára. Ha valaki a Dead or Alive You Spin Me trackjének alapjait véli felismerni, nem téved...)

Pinket már nem kell bemutatni. Jó a csaj. Többek között azért, mert élőben is olyan stabilan és hiba nélkül teljesít, mintha egy stúdióban, steril körülmények között álldogálna. És ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. A Bohemian Rhapsody-t is így tálalja 2009-es Ausztráliai turnéján.


A Queen (hogy pontosabbak legyünk Freddie Mercury) háromfelvonásos szerzeménye 1975-ben jelent meg és 9 hétig vezette az Angol listákat. Alig egy év alatt átlépte az egymilliós eladást.
Aztán 1991-ben, Mercury halálát követően újra felkerült a listák élére és 5 hétig ott is maradt.
És ennyi még mindig nem volt elég. 1992-ben újabb csúcstámadásba kezdett a dal, amikor a Wayne's World című film betétdalaként is megjelent. Ez a csúcstámadás viszont már "sikertelennek" bizonyult, mert "csak" a második helyig jutott el.

Ez az a dal, amiről mindenki azt gondolta (én is), hogy Elvisről szól. Pedig nem, ami igen meglepő.
Marc Cohn 1991-es nagylemezére írta ezt a dalt és valójában a "Blue Suede Shoes" sztorira utal:


Johnny Cash, Carl Perkins és Elvis együtt turnéztak 1955-ben. Az egyik fellépést követően Cash elmesélte barátainak, hogy Németországban a légierő hivatalos cipő viselete a kék szarvasbőr cipő, ami náluk igen nagy becsben tartott jampi cucc volt. Cash bedobta a rockabilly kitalálójának, Carl Perkinsnek, hogy írhatna egy dalt ezekről a cipőkről, mire Perkins csak annyit mondott, hogy "mit írjak róluk? Semmit sem tudok cipőkről". De aztán amikor a következő fellépésén azt látta, hogy a színpad közvetlen közelében egy srác kék szarvasbőr cipőben táncol a zenéjére, ihletet kapott és még aznap este megírta a "Blue Suede Shoes" slágert, amit aztán sok millió páldányban adtak el világszerte. A felvételt a Sun Records studiójában vették fel, Memphisben.

Carl Perkins felvétele gyorsan fogyott és minden héten magasabbra mászott a slágerlistákon, de még nem jutott el a csúcsra, amikor az RCA Records kiválasztotta a dalt új felfedezettjének, Elvisnek.
Az RCA pontosan tudta, hogy Elvis robbanni fog. Azt is tudták, hogy a Blue Suede Shoes dal is robban. Nem volt nehéz összadni, hogy a két komponens együtt azonnali világsiker.

Az RCA-nak olyan rádiós és tévés kapcsolatai voltak, hogy hiába futott Perkins dala felfele a listákon, ha az RCA is megjelenteti a feldolgozást, Carl Perkins verziója sosem ér fel a csúcsra. Azaz az RCA terve tisztán Perkins sikerének lenyúlása volt.

Elvis viszont barátjaként tartotta számon Perkinst és bár a felvételt elkészítette (ami a várakozásoknál is jobban sikerült), nem engedte kiadni az RCA-nak addig, amíg Perkins verziója emelkedett a listákon. Ez volt a feltétele és az RCA nagy duzzogva, de belement és türelmesen várt.

Már ez a sztori önmagában is példaértékű, de még nincs vége.

Perkins egy TV show felvételére igyekezett zenésztársaival, amikor súlyos, majdnem halálos autóbalesetet szenvedtek. Perkinsnek jóidőre le kellett mondania a zenélésről, pedig karrierje épp csak elkezdődött és a siker szele épp csak megérintette őt. Vagyona nem volt, nagy nyomorból kapaszkodott fel, a kevéske tartalékai pedig csak rövid időre voltak elegendőek.
(A post megjelenése után Lukáts Péter barátomtól megtudtam, hogy a balasetnek volt halálos áldozata. Carl Perkins testvére Jay szervezete 6 hónapig küzdött, de végül belehalt a baleset okozta sérülésekbe.)

Amikor Elvis megtudta, hogy mi történt barátjával, azonnal hívta az RCA-t, hogy amint lehet adják ki az általa felénekelt Blue Suede Shoes covert és juttassák el annyi rádióállomáshoz, amennyihez csak lehet. Az RCA bár meglepődött a fordulaton, de örömmel tette a dolgát.

Elvis kislemeze berobbant az Államokban, átjutott Európába is és világsiker lett. Pont úgy, ahogy azt az RCA és Elvis tervezte. Perkins pedig olyan összegű szerzői jogdíjat kapott, amivel kényelmesen felépülhetett és újraindíthatta karrierjét. Perkins később az egyik legkeresettebb rockabilly szerzője lett az ötvenes-hatvanas évek amerikájának, haláláig (2005) pedig szinte csak szupersztárokkal dolgozott.

Nos, ez a történet ihlette meg Marc Cohnt, amikor megírta a Walking in Memphis-t.
A dalban Memphis lelkéről, a hitről, a barátságról és az összetartásról ír, ami minden Memphisben élő és Memphisbe érkező lelkét átjárja.

A szövegben Elvis szellemét látja a Union Avenue-n. A Union Avenue pedig az az út, ahol anno a Sun Records studiója állt, ahol Perkins felvette a a Blue Suede Shoes-t. Elvis egyébként a saját verzióját jóval odébb, Nashville-ben rögzítette. Még csak nem is Memphisben.

És bár Cohn minden a dalhoz kapcsolható interjújában elmondja, hogy a szerzeménye Carl Perkinsről és a "Memphisi érzésről" szól, a világ valahogy ezt nem hallja meg és kizárólag Elvis emlékéhez kapcsolják.

A dal 1991-ben 13. lett a Billboard Hot 100-on és Grammyvel is jutalmazták.

Cher 4 évvel később, 1995-ben énekelte fel és adta ki, mint első európai kislemezét és európai turnéjának beharangozóját (pedig akkor már az államokban 22 album volt mögötte).
Cher nem tévedett. A dal a 11. helyig menetelt a UK Billboardon és teltházakat hozott a turnéjára.

Én Cher verzióját jóval gyengébbnek érzem, de a siker akkora volt körülötte, hogy megérdemelt egy postot itt a Zeneipari Újrahasznosítón.

A sztori 2008-ban kezdődött, amikor az európaiak számára ismeretlen Soulja Boy megírja ezt a dalnak épphogy nevezhető valamit, amit nagyon hamisan el is énekelt (vagy rappelt?). Ennek ellenére a felvétel erősen belemászott az amerikai fekete hallgatóság fülébe ...és mivel ez már a harmadik sikere volt Soulja Boynak, az eset nem mondható véletlennek. Valamit azért tudhat, amit viszont itt Magyarországon én nem érthetek.

A srác jó érzékkel 2008. novemberben először az iTunes-ra rakta fel a tracket, amit több mint 1 millióan töltöttek le, és amivel harmadszorra is megütötte az 1 milliós iTunes álomhatárt.
Aztán két hónappal később hivatalosan is megjelentette a felvételt.
A srác ugyanezt a kört futotta meg a videoklippel is: először szivárogtatás a youtube-ra, aztán mehet hivatalosan a zenei csatornákhoz.

A dal legjobb helyezése a 19. volt a US Rap Charton. De a történet itt még épp csak elkezdődött.


Egy hónappal később Soulja megcsinálta saját remixét Lil' Wayne-nel és egy kis auto-tune effekttel, hamár énekelni egyikük sem tudott. Ez a verzió is ki lett szivárogtatva és ez is siker lett.

Innentől kezdve viszont aki fekete volt és RnB-t énekelt vagy rappelt, az feldolgozta, elénekelte, elkántálta vagy eldúdolta a dalt. A wiki össze is szedte a fontosabb előadókat: R Kelly, Yung L.A., Jim Jones, Jadakiss, Maino, Fabolous, Young Jeezy, Chingo Bling, Gucci Mane, Busta Rhymes, Keri Hilson, Teairra Mari, Chamillionaire és Richgirl. De a sor nem állt meg, miközben a DJ-k is elkezték kavargatni a különféle verziókat, különböző alapokra és ütemekre. Így aztán hatványozódtak és követhetetlenné váltak a coverek, amelyek sorra kerültek fel a különféle amerikai RnB és Rap chartokra. Souljához pedig dőlt a szerzői jogdíj...

És a sztorinak még mindig nincs vége, mert jött Cher Lloyd, a 16 éves rap mániás angol vidéki kislány és benevezett az X-Faktor UK 7. szériájába. No és mit adott elő az első meghallgatásán? Természetesen a Turn My Swag On-t.

Az előadást megelőző beszélgetésben a zsűri arcáról az olvasható le, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy ez a dal az óceán túlpartján brutális nagy sláger. De még az is elképzelhető, hogy még a létezéséről sem tudtak, mint ahogy az angol közönség sem tudott a létezéséről.

Cher a Keri Hilson verziót adta elő, amit Keri már énekelhetővé és élvezhetővé varázsolt.
A kiscsaj előadását aztán állva tapsolta meg a közönség és Cher Lloyd neve a dallal együtt azonnal ismertté vált szigetországban.

De botrány nélkül nincs sztori: Az angolok YouTube sztárja, Alexa Goddard, illetve menedzsere, az idleIDOL kiadó tulajdonosa is látta Chert és tudták, hogy
1) Alexának Cher Lloydnál jóval stabilabb és teltebb hangja van
2) Cher nem adhat ki felvételt, amíg az X-Faktorban szerepel, és kiesése után is csak engedéllyel
3) Milliók nézik, hallgatják Cher előadását a YouTubon és keresik az iTunes-on

A fenti körülmények egyértelmű eredménye, hogy Alexa Goddard 1-2 héttel az X-Faktor válogató adását követően felvette Soulja Boy szerzeményét, Keri Hilson és Cher Lloyd verziójában. A dalt azonnal felpakolta ITunes-ra és most két dolog ömlik rá
1) A pénz
2) Az X-Faktor és Cher rajongók gyűlölete, mert "Alexa lenyúlta Cher sikerét."

Magam részéről azt gondolom, hogy valóban Cher tette ismertté a dalt Európában, de Keri Hilson írta át úgy, hogy az pl. bejuttassa Chert az X-Faktorba, annak ellenére, hogy a hangja baromi bizonytalan. Ráadásul Cher zeneileg egy kicsit sem variálta meg Keri verzióját és szinte 100%-ban ugyanúgy adta elő a válogatón. Tehát Alexának nem volt mit elvenni Cher Lloydtól. Illetve amire szüksége lenne, az meg elvehetetlen: Cher egyénisége, megjelenése és kisugárzása, ami egészen a 4. helyig repítette őt az X-Factorban.

Alexa verziója jó, pici plusz még van is benne ...és ugye megvásárolható. Szerintem ez így egészen rendben van. Ami viszont még nem alakult ki Alexában, az az egyedi zenei és előadói stílus. És bizony Ő ennyivel kevesebb Chernél.